A közösségi hálók közönsége

Pár hónapja olvastam egy posztot a ReadWriteWeben a fenti témában, és arra gondoltam, érdemes lenne a hazai és hazaiak által látogatott külföldi közösségi hálókat is megvizsgálni demográfiai szempontból. Most jutottam el odáig, hogy meg is tegyem, méghozzá négy hazai és három külföldi oldal, nevezetesen az iWiW, myVIP, Barátikör és HotDog, illetve a Hi5, MySpace és a Facebook hazai látogatóira vonatkozóan.

Az első tanulság, hogy a nők a MySpace (és myVIP) kivételével minden oldalon többségben vannak, s valamivel magasabb arányban képviseltetik magukat, mint a teljes internetező közönségen belül. A Facebook és a Hi5 a “legnőiesebb”, mindkét oldal esetében 60% fölött van a nők aránya.


Forrás: Szonda Ipsos – Gemius SA: gemius/Ipsos Fusion Data, 2008-04 (15+ belföldi közönség)

Kevésbé meglepő, hogy a közösségi oldalak látogatóinak kb. fele a 15-24 éves korosztályból kerül ki, ami alól csak az iwiw jelent kivételt. Az iwiwen majdnem “mindenki” fent van (rch 76%), ami azt eredményezi, hogy korcsoportok szempontjából csaknem teljesen leképezi az internetező közönségen belüli kormegoszlást (az idősebb korcsoport persze itt is valamivel kisebb arányban képviselteti magát, mint a teljes közönség esetében). A “legfiatalosabb” oldal a MySpace és a Facebook.


Forrás: Szonda Ipsos – Gemius SA: gemius/Ipsos Fusion Data, 2008-04 (15+ belföldi közönség)

Életkorukból is adódóan átlag felett reprezentáltak az általános és középiskolások a közösségi oldalak látogatói körén belül. Ez alól két kivétel van, a főiskolások és egyetemisták által kedvelt Facebook, illetve az iwiw, amely végzettség szempontjából is – többé-kevésbé – az internetező közönségen belüli arányokat követi.


Forrás: Szonda Ipsos – Gemius SA: gemius/Ipsos Fusion Data, 2008-04 (15+ belföldi közönség)

Aki a fővárosiak túlsúlyát várta a közösségi oldalak látogatóin belül, csalódnia kell, mert csak a Facebook és a MySpace esetében felülreprezentáltak a budapestiek. A myVIP és a Barátikör, illetve még a Hi5 is, kifejezetten kedveltebb a vidékiek körében. A községekben élő látogatók aránya a Barátikör, a myVIP és a HotDog esetében a legmagasabb.


Forrás: Szonda Ipsos – Gemius SA: gemius/Ipsos Fusion Data, 2008-04 (15+ belföldi közönség)

Az ESOMAR státuszt tekintve nem meglepően a “budapesti, egyetemista” háló, a Facebook viszi a prímet, ahol a látogatók több mint fele AB státuszú. A vidéki internetezők által kedvelt Barátikör és myVIP esetében viszont éppen a DE státuszúak aránya magasabb az átlagosnál.


Forrás: Szonda Ipsos – Gemius SA: gemius/Ipsos Fusion Data, 2008-04 (15+ belföldi közönség)

A tanulság pedig annyi, hogy bár a közösségi hálók közönsége alapvetően eléggé fiatalos, az internetezők legnagyobb része (rch 83%) elérhető valamelyik közösségi oldalon, és az egyes oldalaknak megvan a saját jellemző közönségük.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“A közösségi hálók közönsége” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Ne tartsd magadban a véleményedet!