iWiW API teaser

Az iWiW már egy ideje puhatolózik fejlesztő(cége)k körében az iWiW API kapcsán, jelentek is meg félhivatalos információk, de szélesebb körű, hivatalos bejelentést csak a mai Meetupon tettek ezzel kapcsolatban. (Aki esetleg nem ismeri a rendezvényt, tudomásom szerint Budapesten itt a legmagasabb az egy négyzetméterre eső tech geekek/fejlesztők száma, így elképzelni sem nagyon tudnék ennél alkalmasabb helyet.) A sajtótájékoztató egyébként holnap lesz (ahova szerkesztőségünket nem hívták meg és ezt igen sérelmezzük), és a mai – eléggé limitált – infókon túl számos újat ígértek.

Az eddig sem volt titok, hogy OpenSocial alapokon építkeznek. Az alkalmazások első körben nem túl sok infóhoz férhetnek majd hozzá: az authentikációhoz (ki van belépve :), a felhasználók nevéhez, thumbnailjéhez, illetve első szintű ismerőseihez. Fejlesztői szempontból érdekes, hogy az alkalmazásokhoz tartozó adattárolás történhet az iWiW-en. Az appokhoz kapcsolódóan aktivitás folyam generálódik, hasonlóan a Facebook minifeedjéhez. Egyelőre ennyi az alap készlet, de hamarosan érkeznek a notifikációk, illetve REST API (ez utóbbinak most nem vagyok hajlandó utánanézni :).

A gyakorlatban az iWiW-re felkerül egy Alkalmazások menüpont, amely egy gadget katalógusra vezet. Az alkalmazások kapnak egy saját oldalt (canvas view), illetve hozzáadás esetén felkerülnek a felhasználók adatlapjára (profile view).

A fejlesztői portál (dev.iwiw.hu), amely egyelőre nem publikus, a regisztráció, alkalmazás menedzsment és blog mellett teret ad a tesztelésnek (300 tesztfelhasználós “homokozó”), illetve a best practice megosztásának (saját wiki formájában). A fejlesztés és homokozós teszt után kell majd jóváhagyáson átesnie az appoknak, ami után élesben kikerülnek az iWiW-re. Az fejlesztői portál megnyitásához verseny is kapcsolódik majd 2008 decemberétől (1. forduló).

Mindebből látható, hogy a meetupos környezethez híven szinte teljes mértékben fejlesztői fókuszú volt a mai bejelentés. Vannak kérdések, amik szempontomból sokkal érdekesebbek, és bízom benne, hogy az újságíró kollégák jól kifaggatják majd őket holnap:

  • Melyek lesznek azok a widget témák, amiknek a megvalósítására nem lesz lehetőségük a külső fejlesztőknek (pl. álláshirdetés, apróhirdetés, miegymás)?
  • És mik azok, amikre az iWiW gyorsan ráveti magát és másnak már nem lesz terepe?
  • Mennyire és milyen feltételekkel lehet majd használni az appok által begyűjtött adatokat?
  • Lehetnek-e olyan appok, amik tranzakciós alapúak (pl. webshopra mutatnak)?
  • Ha lehetnek, hogyan oszlanának meg a bevételek?
  • Egyáltalán hogyan képzelik el a már emlegetett bevétel megosztást?
  • Lehetnek-e hirdetési tartalmú, illetve szponzorált gadget-ek?
  • Ha lehetnek, milyen feltételekkel? Kell-e fizetni értük? (ha nem áll mögöttük tranzakció, a bevételmegosztás nyilván nem értelmezhető)
  • Milyen szempontok játszanak szerepet az alkalmazások engedélyezésében, hogyan, ki által zajlik majd ez?
  • Társul valamilyen sales stratégia is ehhez vagy csak durr bele, majd lesz valami?

Update (dec. 5.): Reveal cikkek, még mindig sok kérdőjellel:

Tetszik a bejegyzés?

Iratkozz fel az rss vagy email értesítőre!

Google Reader hozzászólások

Megosztotta (16): Amon thingol wildgica Csabi kiri GaramT KTamas rrd doransky bigpe tapir _original adobi bodzasfanta LacKac csikszem
  • GaramTGaramThát erre azért kiváncsi leszek..

7 Hozzászólás - “iWiW API teaser”


  1. Gravatar ikon 1 _original

    jók a kérdések, jók a kérdések, sejtettem hogy ezek nem fognak annyira kiderülni a mai meetupon. De izgatottan varok a holnapi nap után lényegesen több információt :)
    Mondjuk erre a fejlesztői versenyre is kíváncsi leszek. (mint az android contest?)

  2. Gravatar ikon 2 szferi

    Mint a meetup-on megtudtuk a válaszok az ASZF-ben vannak! :)
    A viccet félretéve, ezekre a kérdésekre tudunk válaszolni, mondjuk Facebook esetén? Mert nem hiszem, hogy a fiuk nagyon másban gondolkoznának, vagy reális lenne másban gondolkozni.
    Nyilván a wiw esetén ez a engedélyezési procedúra kavarja meg a dolgokat, ami meg felteszem nem a fejlesztők, hanem a tulajdonos kívánsága volt érthető, de jellemzően nagyvállalati gondolkozást tükröző okokból.

  3. Gravatar ikon 3 Bártházi András

    Remélhetőleg az ÁSZF mihamarabb elérhető lesz, és ezeknek a kérdéseknek a többségére választ is ad.

    “Fejlesztői szempontból érdekes, hogy az alkalmazásokhoz tartozó adattárolás történhet az iWiW-en.” – ez az OpenSocial sajátja, és azért is fontos, mert nem biztos hogy egy saját szerverrel bírnád az iWiW forgalmát ha beindul az alkalmazásod… Itt meg – gondolom és reméljük – lesz rendes architektúra, meg backup rendszer.

    “REST API” – ez egy “sima” API, így az elérhető infók nem csak az alkalmazásból, JavaScript irányból, hanem megfelelő authentikáció után kívülről is elérhetőek. Ez érdekes lehet, kérdések a pontos kötöttségei és működése.

  4. Gravatar ikon 4 Rabbit

    @Bártházi András Köszi a kiegészítést!

    @szferi A piac mérete azért sok mindent meghatároz szerintem – lényegesen kevesebb user és ami még fontosabb: lényegesen kevesebb potenciális fejlesztő. Így szvsz az appok is az ellenőrizhető mennyiségen belül maradnak.

    Simán el tudom képzelni, hogy bármilyen reklámtartalmú app (pl. rajta van a cég logója akár) valamilyen fizetős kategóriába essen.

    Meg azért az Origóéknál nem divat, hogy emberi közreműködés (sales-esek :) nélkül, automatizált rendszerben kikerüljön valamilyen reklám a portfolióra.

    Ha a helyükben lennék, kidolgoztam volna külön csomagokat erre (app készítés, app népszerűsítés a rendszeren belül vagy kívül akár, hisz “mindenki” rajta van az iWiW-en stb.) De lehet, hogy már dolgoztak is ki ilyeneket, ezt nem tudom.

  5. Gravatar ikon 5 ZaZie

    Kíváncsi vagyok az árakra, mert szerintem biztosan sokan lesznek, akik a logós api megoldásban fognak gondolkozni. A srác által elmondottak alapján kicsit mondjuk aggódom az elbírálás feltételrendszerének kidolgozatlansága miatt. Olyan esetlegesnek tűnt, de persze lehet, hogy csak a mai sajttáj miatt volt annyira szűkszavú ebben a tekintetben is. Mindenesetre ez mostmár nem az a wiw, ahol ha megeresztettek valamit, általában jól jöttek ki belőle, mert mindent a szeretet mozgatott.

  6. Gravatar ikon 6 _original

    Pinté Robi posztja (
    http://cawi.blog.hu/2008/12/04/indul_az_iwiw_api_ha_geek_vagy_fogj_neki_homokozni ) szinte a jegyzőkönyvi kivonata a sajttájnak (szószerint így történt szinte), van benne jó pár érdekes válasz is. Az összes többi pedig a bizonyos az aranytojást tojó ÁSZF-ben (ezt minden válasz végére odamondták… :) )

  1. 1 Így írtok ti at iWiW Fejlesztői Blog
    Visszaping @ 2008. dec. 8. @ 17:36

Te mit gondolsz?