A médiatervezők munkájával kapcsolatban – felvilágosító írásaink után is :) – számos kérdés merül fel. Az egyik leggyakoribb az, hogy: Mi alapján tervezel?
Az alábbiakban azokat a szempontokat vesszük sorra, amelyek a médiaterv kialakításában – a céloktól és körülményekről függően különböző súllyal – szerepet játszanak. (Ezeket a korábbi, médiatervezéssel foglalkozó posztokban részben már érintettük. A sorrend nem fontosság szerinti.)
Emlékeztetőül: a médiatervezőnek az a dolga, hogy médiatervet állítson össze arra vonatkozóan, hogy az adott terméket, szolgáltatást, üzenetet mikor, milyen médiumokban, milyen eszközökkel hirdesse az ügyfél, hogy hatékonyan elérje a célcsoportját, s elősegítse a kampány céljainak (pl. eladás vagy branding) teljesítését.
Tovább »
A külföldi piacok sorozatunk mai epizódja Bulgáriával foglalkozik.
A bolgár piacról Szabó Ákost kérdeztük, aki tavaly szakértőként dolgozott kint az Investor.bg-vel, a helyi piac harmadik legerősebb médiatulajdonosával, s így első kézből ismeri a helyi viszonyokat. Tovább »
Egy kedves sales-es kolléga meghívott az egyik szemináriumára, ahol kedvenc témámról, a rabbitblogról beszélhettem =:) A prezentáció első felét, ami a rabbitblogon kívül a szakmai blogolással foglalkozik, itt is megosztom. A szemináriumra elsősorban olyanok járnak, akiket érdekel az internetes újságírás, de nem kimondottan power userek. A prezentáció ennek megfelelően készült, reményeim szerint egyszerűen és közérthetően. A feldolgozott témák pedig:
- a rabbitblog rövid története,
- névvel vagy név nélkül érdemes blogot indítani,
- mi a haszna és a “titka” a szakmai blogolásnak, mik a megfontolandó szempontok,
- milyen eszközök használhatók az olvasottság megismerésére, a top posztokra és a forgalom forrására vonatkozóan,
- hogyan generáljunk forgalmat a blogunkra,
- blogszolgáltatónál vagy saját tárhelyen érdemes-e blogolni.
Amióta beköszöntött a recesszió banán, a szakmában szinte mindenkit az foglalkoztat, hogy vajon az online bizniszt mennyire fogja érinteni. A múlt év online reklámpiaci tendenciáiról szóló elemzésünkben megállapítottuk, hogy az internetes hirdetési piac is megérezte a válságot, de ez egyelőre csak a bővülés mérséklődésében jelentkezett. Ha az idei év első negyedévének adatait tekintjük, akkor azonban már kevésbé rózsás a helyzet. Tovább »
Hozzászólások