Az információ megszerzésének módja iszonyatos változáson ment keresztül az elmúlt években. Egyetemista koromban gyakorlatilag minden “komoly” információt könyvekből szereztem. Viszonylag későn kezdtem el a netet aktívan használni, csak hogy egy példát mondjak, másodéves koromban még nem is nagyon értettem, hogy miért lenne szükségem email címre (ez 2002-ben volt). Azaz korántsem lehet azt mondani, hogy az interneten szocializálódtam, bőven felnőtt voltam már akkor, amikor intenzíven elkezdtem használni. Mindezt nem azért írtam le, mert a sminkes vonal kiszervezése után most visszatérnék az énbloghoz, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy egy szemlélet felnőtt fejjel is megváltozhat, bár nyilván nem mindegy, hogy hány éves gyakorlattal kell szakítani.

A Digitália konferencia egy kerekasztal beszélgetéssel zárult, aminek a központi vitatémája az volt, hogy mennyire megbízható információforrás az internet. Ebben pedig egy hatalmas szakadék alakult ki a “régi motorosok” és a “netes generáció” között. A régi motorosok azt vallották, hogy a régebbi, tévés és sajtó márkáknál az ember tudja milyen szemléletre és mélységekre számíthat, illetve hogy a kinyomtatott vagy sugárzásba adott tartalmaknak sokkal nagyobb a súlyuk, mint a neten keringő információnak. Első hallásra ez az állítás igaznak is tűnhet, de ha jobban belegondolunk, akkor arról van szó, hogy a neten ugyanúgy megvannak a márkák, amelyeket megismerve el tudjuk őket helyezni a megbízhatósági skálán. Ugyanúgy lehet tudni, hogy mire számíthat az ember, ha kinyitja a Demokratát, mint ha felmegy az Indexre. Tovább »