Úgy tűnik, hogy ez az ősz nekem a blogokról meg a blogolásról fog szólni. Ennek jegyében a BrandFestival második napján, a marketing stratégiai blokkban a blogokról beszéltem. Mivel a prezentáció szokás szerint inkább képes volt, mint szöveges, a diák mellett következzen némi szöveges magyarázat is.
'Blog' kategória archívuma.
A KÜRT Akadémia NET-WORKS képzése azt a célt tűzte maga elé, hogy minden tudást átadjon, amit az online kommunikációról üzleti szempontból tudni kell, illetve ami talán még fontosabb, hogy olyan szakmai társasággal hozza össze a résztvevőket, akiket érdemes ismerni. A szakmai érvényesüléshez az első kifejezetten hasznos, a második pedig elengedhetetlen.
A NET-WORKS képzés négy hónapon át tart majd és közel negyven szakembert hívtak meg előadónak, köztük engem is.

Illusztris társaság tablóképe – nyúllal
A képzés 2011. október 21-én indul és 15 négyórás blokkból épül fel, ami sorra veszi az online kommunikáció legfontosabb területeit, csatornáit. Tovább »
2005 vége óta blogolok kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de azt lehet mondani, hogy folyamatosan. Ezalatt a hat év alatt rengeteget fejlődött a magyar blogoszféra. Csak hogy egy kicsit haza is beszéljek, havi elérésben a Blog.hu vált a legnagyobb hazai oldallá, maga mögé utasítva olyan régi versenytársakat, mint az iWiW vagy a Startlap. Akkoriban, amikor kezdtem a blogolást, még nem volt boldog boldogtalannak blogja, különösen nem szakmai témákban. Színvonalas tartalommal és 1-2 év építkezéssel nagyon jó eredményeket lehetett elérni.
2009-ben tartottam egy előadást szakmai blogolás témában, ahol a forgalomterelés fő eszközeiként egyebek mellett a keresőoptimalizálást, a hasonló témájú blogokon való aktív részvételt, a linképítést, ill. a közösségi médiás (iWiW, Twitter, Facebook) ajánlásokat és közösségeket említettem. Ma már azonban az látszik, hogy ezen a régi, organikus növekedési úton nagyon nehéz, ha nem lehetetlen (el)ismertségre szert tenni. Hihetetlen mennyiségű kompetitív tartalom van, amely az emberek figyelméért és persze a keresőbeli helyezésért verseng. Persze nem csak a szakmai blogok területén, hanem gyakorlatilag minden témában. Tovább »
Mivel foglalkoztat egy ideje a sminkelés, áprilisban úgy döntöttem, hogy indítok egy hobbiprojektet ebben a témában. Előtte persze körülszaglásztam a Blog.hu-n, és azt találtam, hogy egy kivétellel gyakorlatilag nincsen látogatottabb hasonló témájú blog. Így született meg a makeup.blog.hu.
Ez persze nem jelenti azt, hogy máshol se lennének ilyenek, sőt az elmúlt egy évben gombamódra kezdtek szaporodni a hazai smikes blogok és közülük jó pár gyakorlatilag marketing támogatás nélkül szépen felfutott. Ez a téma itthon elsősorban a Blogspoton, illetve a blogokhoz kapcsolódó Facebook oldalakon virágzik. Tovább »
Korábban már foglalkoztunk vele, hogy médiatervezői szempontból milyen nehézségek merülhetnek fel, ha a blogokat médiafelületként szeretnénk használni, illetve ha bloggerként a saját hirdetési felületeinket próbáljuk értékesíteni. Az alábbiakban a hazai blogok felületeinek értékesítésével foglalkozó sales house-okat, alulról jövő kezdeményezéseket és egyéb formációkat vesszük sorra. Értelemszerűen az egyes bloggerek személyes megkeresésének lehetőségével nem foglalkozunk. Hasonlóan nem foglalkozunk az újonnan indított, különféle eszközökkel megtámogatott reklámcélú blogokkal, illetve az egyik legrégebbi, de (egyelőre?) csak nonprofit hirdetéseket fogadó Bloggerunióval. Az alábbiakban csak a már meglévő, “civil” (nem a szolgáltató munkatársai vagy hirdető/ügynökség által írt) blogokon történő megjelenések lehetőségeivel foglalkozunk. Tovább »
Sokat foglalkoztunk korábban a kis site-okkal és a velük kapcsolatos médiatervezési nehézségekkel. A sales house-ok szaporodásával és terjeszkedésével ha nem is szűnt meg ez a “probléma”, jelentősen javultak a kisebb site-okon való hirdetések lehetőségei. Az ígéretes kezdeményezéseket és a jól célzott, niche oldalakat felszippantották az olyan nagy sales house-ok, mint az Adaptive Media vagy az Origo (AdNetwork), illetve olyan kisebb kezdeményezések, mint az Actual Media vagy a Gmedia. Egyes sales house-ok arra is nyitottak, hogy az ügynökségek (vagy ügyfelek) által felfedezett kisebb-nagyobb site-okat bevonják a portfoliójukba, s így az ügynökség rajtuk keresztül vásárol megjelenést az adott oldalra.
A blogok megjelenésével és felfutásával gyakorlatilag bárki számára lehetővé vált, hogy könnyen, gyorsan és nem utolsó sorban ingyen saját oldalt indítson. Ráadásul az ismertséget is meg lehet alapozni a szolgáltatóknál, hála a kiemeléseknek (ez persze főként az Index blogketrecre és a blogok szerkesztőségi anyagok közé integrálására vonatkozik, de az egyéb hazai szolgáltatóknak is vannak szemléző felületei). Így kisebb-nagyobb “médiatulajdonosok” ezrei jelentek meg, s váltak potenciális médiafelületté. (A miner statisztikái alapján kb. 20.000 olyan blog van Magyarországon, ami frissült az elmúlt hónapban. Persze ezek nagy része hirdetési szempontból értéktelen tartalommal bír.)
A szolgáltatónál blogot írók speciális helyzetben vannak, hiszen a médiafelületeikkel csak részben (Blog.hu) vagy egyáltalán nem/fű alatt (egyéb szolgáltatók) rendelkezhetnek. Ráadásul a nagyobb blogok jelentős részét Index-es újságírók vezetik, s teljességgel áttekinthetetlen, hogy melyik milyen státuszban van. Amellett, hogy a kis oldalakkal nagy pénzeket nem lehet termelni, a médiafelületek birtoklásának a kérdésköre (+számlaképesség stb.) lehet a másik oka annak, hogy – bár többen foglalkoznak a gondolattal -, az arra érdemes blogok sales house-ba szervezése még mindig várat magára. Tovább »
A Goldenblog tanácsadói kategóriájában idén a Rabbitblog nyerte az első helyezést (és egy szuper telefont). Köszönjük a szavazatokat és melegen gratulálunk a többieknek! Tovább »
Egy kedves sales-es kolléga meghívott az egyik szemináriumára, ahol kedvenc témámról, a rabbitblogról beszélhettem =:) A prezentáció első felét, ami a rabbitblogon kívül a szakmai blogolással foglalkozik, itt is megosztom. A szemináriumra elsősorban olyanok járnak, akiket érdekel az internetes újságírás, de nem kimondottan power userek. A prezentáció ennek megfelelően készült, reményeim szerint egyszerűen és közérthetően. A feldolgozott témák pedig:
- a rabbitblog rövid története,
- névvel vagy név nélkül érdemes blogot indítani,
- mi a haszna és a “titka” a szakmai blogolásnak, mik a megfontolandó szempontok,
- milyen eszközök használhatók az olvasottság megismerésére, a top posztokra és a forgalom forrására vonatkozóan,
- hogyan generáljunk forgalmat a blogunkra,
- blogszolgáltatónál vagy saját tárhelyen érdemes-e blogolni.
Addig is, míg szerkesztőségünk lázasan dolgozik tenderanyagokon, hadd ajánljak a figyelmetekbe egy újabb tanulmányt.
Vándor Eszter kolléganőm a Google AdWords és ETARGET hazai piaci pozícióját, illetve a tartalomhálózaton és keresőkben való megjelenés különbségeit vizsgálja frissen publikált, ropogós tanulmányában (pdf).
- Arcus girls rock! -
Eszter bemutatja a tartalomhálózat és a hagyományos keresőhirdetés teljesen különböző szemléletét és működését, és ezzel együtt megállapítja, hogy hazai viszonylatban a Google AdWords erőssége a keresőben, az ETARGET-é pedig a tartalomhálózatban rejlik. A keresőkben történő megjelenés lényegesen célzottabb és teljesen más tudatállapotban éri a felhasználót, ez azonban nem minden termék és üzenet típus esetén vezet eredményre. Ennél is fontosabb, hogy míg a keresőkben történő megjelenés szükségszerűen kevesebb hirdetési helyet jelent, s bizonyos piaci szegmensekben éppen ezért nagyon meg is drágul(hat), addig a tartalomhálózat folyamatosan bővül, szélesebb elérést nyújt, több hirdetés befogadására alkalmas, így árai is kedvezőbbek. A keresőhirdetésekkel telítődő és szélesebb elérésre gyúró piaci szegmensek esetében a hangsúly a költséghatékonyság megtartása érdekében folyamatosan áttevődik a tartalomhálózatban való megjelenésre.
Ha Eszter előrejelzései beigazolódnak, szeretettel köszönthetjük majd a keresőhirdetések egy jelentős részét push megoldásaink táborában…
A kisebb-nagyobb kihagyásoktól eltekintve szép évet zárt a Rabbitblog. Köszönöm, hogy toleráltátok, sőt értékeltétek az irdatlan hosszú posztokat. Az egyik legfontosabb eredmény számomra, hogy az RSS feliratkozottak számát sikerült megduplázni (250-ről 500-ra). Az “év végi zárás” utolsó elemeként gyorsan áttúrtam a Google Analytics-et, hogy megnézzem, mi volt, amit legjobban szerettetek legtöbben olvastatok idén. Tovább »
A blog.hu szerint korai még megbecsülni a pontos adatokat az új hirdetési rendszer sikerére vonatkozóan, de az már most is jól látszik, hogy a bloggerek a vártnál sokkal jobban érdeklődnek a hirdetésmegosztásos (kétpúpú teve) modell iránt. A rendszer tegnap élesedett, ezért vélhetően az aktív (havonta legalább egyszer posztoló) felhasználók közül sem választott még mindenki, és akik választottak, azoknak is van 3 napjuk, hogy visszalépjenek csizmás kandúr (reklámmentes) státuszba (erre persze később is van lehetőség, akkor azonban a következő hónap végén tehetik ezt meg). Tovább »
Hosszas vajúdás után megszületett a legnagyobb hazai blogszolgáltató hirdetési rendszere. Az Inda gépház blogon megjelent post alapján minden bloggernek el kell döntenie, hogy melyik modellhez csatlakozik, megszűnik az “interregnum”. Tovább »
Nem kevés konferencián voltam már benne a konfblogger csapatban, és sokszor egészen színvonalas blogot hoztunk össze. Legutóbb eldöntöttem, hogy ilyet többet soha, legalább is a “szokásos” kondíciókkal. Tovább »
A trendszpotting posztban is említettem, hogy egyre nagyobb hirdetői érdeklődéssel számolhatunk az “alternatív” eszközök, megoldások, köztük a blogok iránt. A hazai szolgáltatók viszont korántsem használják ki az ebben rejlő lehetőséget, és nem lovagolják meg, hogy a blogok és bloggerek szerepe – legalábbis szerintem – túl van misztifikálva. Tovább »
A Kreatívban megjelent Neo-lista, majd helyesbítés és “alulról jövő kezdeményezés“, na meg persze az idei Goldenblog kapcsán ismét előtérbe kerültek “a bloggerek”. Szerencsére egyre kevesebben gondolják úgy, hogy a bloggerek azok az exhibicionista alakok, akik a magánéletüket a weben élik és személyes naplójukat ott publikálják. Az énblog és szakmai blog elkülönítés egyre világosabb a fejekben. Néhány kivételtől eltekintve talán az is kitisztul, hogy a blog nem műfaj, hanem platform, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki könnyen pubikálhasson. De van valamilyen közös jellemzőjük azoknak az embereknek, akik blogot írnak? Tovább »
Az idei év redesign hullámát követve a Rabbitblog is új ruhát kapott, Tóth Benedeknek köszönhetően. A munkálatokba pár öltéssel Kelt is besegített. A blog gyönyörű, professzionális és letisztult lett, akárcsak *szerénytelenség helye* =:))) Köszi srácok!
Nem vagyok egy aktív blogger. Ennek oka, hogy a blogomat leginkább saját szórakoztatásomra írom, akkor amikor van hozzá kedvem, és arról, amiről éppen szeretnék. Ha történik valamilyen jelentős esemény az online bizniszben, és nincs hangulatom írni róla, akkor nem írok és kész. =:) Kicsit irigylem azokat az embereket, akik nálam sokkal elfoglaltabbak, mégis több időt képesek szentelni a blogjuknak. A különbség abban áll, hogy nekik konkrét céljaik vannak, s ezek elérésén dolgoznak. Ott van például az Indextools-os Dennis Mortensen, aki kb. hetente utazik a világ legkülönfélébb pontjaira, mégis kihasználja a holt időszakokat, reptéri várakozást, gyerekek elalvását, meg még a fene tudja mit. (Szvsz soha sem alszik…) A postjai pedig rendre megjelennek a blogján. Dennis-t azzal kapcsolatban zaklattam, hogy miért indított blogot, mik a céljai vele és melyek azok az eszközök, amiket hasznosnak talál. (Btw egy csomó egyéb dologról is faggattam, s remélem, némi promó után végre azokra is válaszol. =;) Tovább »
A Goldenblog partin, kedvenc bloggereimmel körülvéve született meg a fejemben az ötlet, hogy mókás dolog lenne kiírni “a hazai blogszféra legjobb pasija” versenyt. Némi vívódás után sikerült is kiválasztanom nyolc jelöltemet: Doransky-t, Kobakot, Tóth Benedeket, Mark.hu-t, Szántó Balázst, Konrádot, Darthwalkot és Pollnert. Rájuk lehetett szavazni a linkelt postnál. Tovább »
„Úgy tűnik, a blog, mint műfaj elfogadottá vált a szélesebb közönség körében is, és foglalkoztatja az olvasókat” (Andersen Dávid, a Golden Blog sajtószóvivője, via Kreatív Online).
Nos… Ennek a kijeletésnek az alapja, hogy 4700 email címről érkeztek szavazatok a GoldenBlog versenyre. Ha feltételezzük, hogy 4700 egyedi felhasználóról van szó – ami egyébként nem valószínű, sőt… -, akkor a havi szinten internetezők kb. 0,24%-a szavazott a versenyen. Ebből én messzemenő következtetéseket nem vonnék le…
A többiek után én is megírom, hogy kikre szavaztam.
Fotóblog: Nem különösebben ismerem őket, első felindulásból a Lost in Pixels tetszett leginkább.
Közéleti: BéDéKá Manzárd.
Megmondós: Kispad.
Tech: Tóth Benedek. De Neked inkább Rabbitot ajánlom =;)
Praktikák: természetesen Onlinemarketing blog, mert a szakmaiság mindenek fölött áll. =;)
A többi kategóriában nem volt türelmem bogarászni számomra ismeretlen blogok között. Legfeljebb elhamarkodott döntést hozhattam volna.
Holnap (július 23.) éjfélig még lehet szavazni, ha eddig esetleg nem tettétek! Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki eddig a rabbitblogra szavazott a Tech kategóriában.




Hozzászólások