A szülinapi újjászületés örömére a nyúl egy rövid prezentációval kedveskedik nektek, amiben a hazai közösségi média legfrissebb adatait mutatja be. Fogadjátok szeretettel =:)

Update: Mivel a prezi kikerült a Rabbitblog olvasók berkeiből, sőt áttételesen még az Index nyitóra is kijutott, szükségesnek érzünk néhány apró kiegészítést tenni. Bár a forrásokat a prezentációban is feltüntettük, fontos kiemelni, hogy az adatok három különböző helyről származnak: a heti internetező közönséget vizsgáló VMR-ből, a gIA augusztus havi adatbázisából, illetve az aktuális Miner.hu statisztikákból. Utóbbi alapján becsültük a hazai aktív blogok számát, amire azért volt szükség, mert ezek a Blogter adatait nem tartalmazzák (ezért is alkalmaztuk itt a ~ jelölést).

Ennyi énblogolás elég is volt, back to business. Két prezentációt láttunk, az első a Win Live (leánykori nevén MSN) Messengeren futtatott hazai hirdetésekkel kapcsolatos tapasztalatokat mutatta be, a második pedig felvillantott pár adatot egy friss MS-MTV kutatásból, amely a 10-20 éves fiatalok médiahasználatát vizsgálta.

A Messenger hazai szerepéről azt érdemes tudni, hogy 2.01 milló “aktív” felhasználója van, azaz ennyien lépnek be havonta legalább egyszer a szolgáltatásba. A napi egyedi látogatók száma 700 ezer, akiknek 45%-a 14-24 éves fiatal és további 15%-a 25-34 éves. A Messenger más országokkal összehasonlítva itthon meglehetősen populáris, a netezők 66%-a használja valamilyen gyakorisággal. Ami a hirdetéseket illeti, a hagyományos megoldásokat (half banner, kinyíló banner, tab) a hazai hirdetők is kipróbálták, de a personal expressions bevállalása még várat magára. A kampánytapasztalatok azt mutatják, hogy a hirdetések sikeresen keltik fel a felhasználók figyelmét, de ennek oka valószínüleg az újszerűségben, szoktlanságban keresendő. A targetált megjelenések persze itt is nagyságrendekkel jobban működnek. Kimondva-kimondatlanul, idővel a felhasználói érdeklődés (CTR-ben kifejezve: 1.8% felett) várhatóan csökken majd. Sajnos egyéb mutatók nem állnak rendelkezésre, így nem tudtuk meg, hogy a Nike mennyi cipőt és az Opel hány Corsát adott el a Messenger hirdetésnek köszönhetően =:) Nagy kár, hogy a tab hirdetést továbbra is három hónapra kell megvásárolni – annak ellenére, hogy tartalmát két-három hetente ajánlott frissíteni! A rendelkezésre álló adatok szerint a kezdeti őrület lecsengése után is napi több tízezres letöltéssel szerepelnek a tabek, ami nem is rossz. Egyébként – állítólag – a kezdeti technikai nehézségek megoldódni látszanak, rugalmasabb kedvezményekkel dolgoznak és már CT-alapú kampányok futtatására is van lehetőség. Sokadikként a sorban mi is kipróbáljuk, de az eredményeket sajna megtartom magamnak (meg az ügyfélnek). =:)

A második prezit Arend Hendriks tartotta, aki az eddig megismert MS emberekhez hasonlóan jó fejnek bizonyult. (Úgy látszik, arrafelé a felvételnél ezt a körülényt is ellenőrzik. =:) Arend inkább ismert általánosságokat mondott a fiatalok médiahasználatáról, amiből azt érdemes kiemelni, hogy míg a fiatalok a tévé előtt passzívan és unatkozva ülnek, addig a gép előtt akár egész nap elvannak úgy, hogy egy percet sem unatkoznak. A különböző korosztályoknak más és más igényeik vannak, de az ezekre adott válaszok, megoldások között mindenütt előkelő helyen szerepel az instant messaging (az azonnali üzenetküldés csak szerintem hangzik gázul?). És hogy miért olyan népszerű az IM? Mert ingyenes, mert privát (szülői kontrolltól mentes), mert jobban odamondhatsz, mintha szemtől szemben lennél valakivel (ismerős?), mert instant, de nem annyira, hogy ne gondolkodhass el a legjobb válaszon. És persze eldöntheted, hogy kikkel akarsz beszélni, és megteheted, hogy nem válaszolsz, ha nincs kedved. Éppen ezért biztonságos is. Az IM vonzereje a kapcsolatban és nem a tartalomban keresendő. Marketing szempontból pedig az a fontos, hogy az IM lehetővé teszi a brandek számára, hogy olyan világba lépjenek, ahol közönségük aktív befogadó és részes, ahol valódi interakció zajlik.

Néhány kép az eseményről – szigorúan egocentrikusan:

A konyha =:)

Konyhatündér =:)))

Ugyanaz a téma még egyszer, idétlen kéztartással

Kolleginasz… tényleg ekkora nagy dög vagyok???

Kolleginasz – tágabban véve

Arend

Mindenki, de senki sem látszik =:)

Készül az empada, de ami még fontosabb…

…a háttérben tovább szerveződik a Banner Szövetség!

(Az oknyomozás bizonytalan időre elhalasztva.)

Íme a listám:

#1 Eredetileg történésznek készültem, és ha nem tojtam volna a latinra, akkor éltanulóként másodévben beszippantott volna a medievisztika tanszék.

#2 Egy régi barátnőmmel felmásztunk a Szabadság-hídra és huszadik századi jeleket rajzolgattunk.

#3 Nyelvi náci vagyok, ki nem állhatom az igénytelen helyesírást és nyelvhasználatot. Igen, itt a saját, szubjektív ítéletem jelenti a mércét. Utálom például a “vok” szót, meg azt, ha valaki cseten kívül “h”-t használ a “hogy” helyett, nem teszi ki a vesszőket és nem hagy szünetet a megfelelő helyeken… Meg egyebeket is. Grrrrrrr. =;)

#4 Van egy zsiráf-mintájú kabátom, ami egyszer volt rajtam, és akkor is metróverekedésbe torkollt.

#5 Ez talán már köztudott (lol), de fizettem a Web 2.0 konferencia jegyért. Cserébe viszont megismertem egy csomó remek embert, akiket most nem neveznék meg, nehogy kimaradjon valaki.

Áldozatok:

BDK
Dw
Elefánt
Sdw
ZhaoMan

Igaz, a jelöltek sehol sincsenek a hazai blogszféra szexszimbólumaitól (lol), de azért van egy-két elviselhető példány közöttük. Most éppen a szőkés fürtök jönnek be, úgyhogy Hans Keirsteadra szavazok (balra). Különdíjra pedig Evan Williams-et (Blogger.com, Odeo…) terjesztem fel (jobbra). Picsulás rövid úton, itt és most befejezve.

Alig érkeztünk a helyszínre, máris kezünkbe nyomtak egy origós maszkot, amit a sisak alatt kellett viselni. A kolleginákkal először riadtan figyeltük a gokarttal száguldozó „kollégákat”, és rögtön be is rezeltünk a gondolattól, hogy beszálljunk ezekbe a kis rakétákba. Remegő lábbal vártuk a sorunkat :) Úgy gondoltuk, hogy koedukált mezőnyben a túlélésre nem sok esélyünk van, ezért csak-lány körben indultunk. A menetek 5 körből álltak, és a legjobb időnk számított mérvadónak. A magam részéről három menetben indultam, és az elsőben elért legjobb eredményemet a végére mintegy 14 másodperccel sikerült javítanom.

A gokartok végsebessége – állítólag :) – 50 km/h körül van, mi azonban legalább 220-szal hasítottunk! Mivel vezetési tapasztalatom csak és kizárólag a NFS-sorozathoz kapcsolódik, ehhez az élményhez kellett mérnem a gokartos teljesítményemet is. :) Nagyon élveztem! Az első bizonytalan körök után már egyre kevésbé törődtem azzal, hogy lassítsak a kanyarokban vagy hogy tartózkodjak a pályát kijelölő (autó)gumi-gyűrű átszabásától. Az előzések, keresztbe fordítások és fordulások, no meg jó nagy ütközések sem maradhattak ki! A napi feszkót levezetve egy-egy ötkörös roham után felpörögve és boldogan kászálódtunk ki a gokartokból, a legtöbbször „k*rva jó volt!” felkiáltással :)

Követtük a szokásos patternt: a lányok és a fiúk külön elbírálás alá estek – szerencsére! Mindkét nem versenyében 5 helyezettet hirdettek, akiknek a jutalma – a néven és címen, kupán és pezsgőn kívül – igazi rally-zás volt (ún. „élményszerző autózás”). Ami az eredményeket illeti, a dobogóról éppen csak lemaradtunk. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a mezőnyt maguk mögé utasító mindshare-es és mediaedge-es lányzók több kört futottak, és ha mi is annyit mentünk volna, és… szóval tuti, hogy mi nyerünk, igaz Kat? ;) )

Visszatérve a nyereményre: autóversenyzők mellett fülig beszíjazva, rally BMW-kkel és Opelekkel tapasztalhattuk meg a száguldás élményét a Hungaroringen. Én az a típus vagyok, aki már egy sima autózás során is hamar rosszul lesz, de ezt nem hagyhattam ki! A hosszú egyenes szakaszokon alig éreztem a sebességet, a kanyarok viszont – ahol mondjuk 80 km/h-t visszavettünk a sebességből – fizikailag is rendesen megterheltek. Alig tudtam a nyakamon tartani a százkilóssá vált fejemet! :D Néhány élesebb kanyar, (szerintem szándékos) kicsapódás a pályaszélre, gyomor balra csúszva, szídobogás, széles vigyor, és a már említett felkiáltás :) – élmény volt, nem hiába ez a neve.

A rally-zás után várt még egy kiruccanás az irányítóba, ahol fény derült rá, hogy hogyan tudják olyan profin levezényelni az eseményeket. Hajmeresztő sztorikat hallhattunk a Hungaroring és igazából az egész autóversenyzés történetéből – kár, hogy olyan keveset maradhattunk. Kellemes fáradtsággal, a rally-zás után még sajgó fejjel sokáig elhallgattam volna az izgalmas sztorikat és insider infókat! Ez is pont olyan, mint az összes szakma: úgy érdemes csinálni, ha imádod, és az előadó részéről ebben nem is volt hiba!

Eszméletlenül jól éreztük magunkat, és ezt szerintem Arcus-média szinten elmondhatom.

Az eseményket egyébként profi fotós követte végig, még nincs meg az összes fotó, de ízelítőül íme néhány:

Mesi – a fontolva haladó

Kat – a bájos jr rakétavezető

Rabbit – az elvetemült száguldó

István – a szerény killer :)

Karesz – ezerrel előre, mert…

…nyomában a kiro!

Rabbit még egyszer – a szerénység jegyében

…nyomában a kiro!

A fiúk versenye – T-Mobile vs kiro

Női olvasóink kérték :) – Karesz még egyszer

Köszi origo!

(Kíváncsi vagyok, hogy a napzáró eszem-iszom, amire sajnos nem tudtam már elmenni, hogyan sikerült.)

Mozgalmas időszaknak nézünk elébe: vége a nyárnak, az ügyfelek is visszatértek a nyaralásból és online megjelenésre áhítoznak. =:) Az üzlet pörög, briefek jönnek díszlépésben, én pedig a már ismert feladatokon kívül számos újnak nézek elébe. Izgalmas időszak lesz, közhelyes vagy sem: sok-sok szakmai kihívással. Ennek mentén a rabbitblog olvasói is új témákra és szofisztikáltabb elemzésekre számíthatnak =:)

Szintén ideje – kissé megkésve – köszönetet mondani előző munkahelyemnek, a kirónak, ahol nyolc hónap hihetetlenül értékes tapasztalattal lettem gazdagabb. Ez az időszak nem csak gyakorlatot, hanem új látásmódot is adott. Megismerhettem egy olyan területet, amelyről csak annyit tudtam, vagyis inkább csak éreztem: nagyon érdekel. (Na jó: egyelőre csak megkapirgáltam a felszínét, és egyre jobban foglalkoztat, mi van benne.) Ez idő alatt vált tematikussá az énblogként indult rabbitblog is (először a Blogteren), amellyel rekord idő (mondjuk három-négy hónap) alatt sikerült beférkőznöm a szakmai bloggerek piciny társaságába.

Sokat köszönhetek a kirónak, ám a körülmények a konkurencia karjaiba sodortak, ahol már most igencsak otthonosan érzem magam =:) Íme a bizonyíték:

A quad-pálya a csongrádi Sziksósfürdőn található. Közel három óra buszos zötykölődés után le is értünk a célállomásra, és rögtön kezdetét is vette a móka! Három fajta quad volt, kettő kisebb és egy nagyobb. Az előbbieket könnyebb kezelni, hiszen nem kell rajtuk sebességet váltani, az utóbbi viszont jóval nagyobb teljesítményű. Mondanom sem kell, örültem, ha a kisebbekkel elboldogulok. Eléggé összeszorult a gyomrom, amikor először felültem, és az első kör alatt nem is nagyon oldódott a feszültségem. Persze rövid úton észrevettem, hogy az irányváltásra nem gondolni kellene, hanem elfordítani a kormányt. =:) Bár a hepe-hupákon néha még egyenesben tartani sem volt könnyű a járgányt, nem hogy kanyarodni vele! (Jó kis izomlázam is lett mára a nagy izommunkától! =:) A fiúk az első kör után már magabiztosan száguldoztak, mi lányok jó néhány másodperccel rosszabb időt futottunk. A leggyorsabb lány sem körözte le a leglassabb fiút… A quad-versenyben – a lányok esélyeit javítandó – a két leggyorsabb fiú és a leggyorsabb lány kapta a díjakat.

Bukósisakot és sárga overallt kaptunk, utóbbi a sár ellen véd. Nagy “erénye”, hogy volt belőle vagy négy-öt darab, mindenki kellően beleizzadt, s utána átadtuk egymásnak csurom vizesen. De felvettük zokszó nélkül, hiszen senki sem akart fülig sáros lenni! Mindenesetre eléggé viccesen festettünk ezekben a ruhákban. A beöltözés:

A quad-pálya egy tó körül fut, megfelelően göröngyös és sáros, hogy ne véletlenül viseljük ezt a remek és mindenkin kiválóan mutató sárga “védőfelszerelést”! Ha a sár megszáradt, a házigazdák rásegítettek egy kis vízzel a tóból.

Az első bátor vállalkozók a rajtnál:

A pálya első – könnyebb – szakaszát a legtöbben gond nélkül lefutották. Nekem az első kör elején nem nagyon sikerült ráéreznem a dologra, össze-vissza rángattam a kormányt. Még a lábamat is letettem, holott attól óva intettek: a hátsó kerék elkaphatja ugyanis! Miután sikeresen átgurultunk a bemelegítő részen, egy kis elméleti oktatást kaptunk a pálya legnehezebb részénél, egy hatalmas és jó sáros gödörnél:

Ezen úgy lehetett sikeresen átjutni, ha picit befékeztünk előtte, majd az alján nyomjuk a gázt neki. Az akadály előtt kicsit megtorpanva, rákészülve:

“Húzzunk bele!”

A quadon ülve ez a gödör jóval mélyebbnek tűnt, mint a képen, és gyanítom mélyebb is volt! A magam részéről az egyik körben sikerült ezerrel beleszaladnom, s ennek majdnem repülés lett a vége! Szerencsére erősen tartottam a kormányt, így nem bucskáztam előre. A térdem is benne volt a megmenekülésemben, hiszen az volt a másik, ami megtartott. Most picit lila, de legalább nem törtem össze magam és repültem bele a sárba… Mindenesetre frászt kaptam, sőt le is fullasztottam a quadot. Ezek után futottam a versenykörömet, azt hiszem, túlzott óvatossággal ahhoz, hogy nyerni legyen esélyem =:)

A pálya végénél két lejtőt alakítottak ki, az egyiken fel kellett ugaratni, a másikon legurulni. Az elsőnél rendszerint a “susnyásba” szaladtunk, utóbbinál a tó került időnként veszélyes közelségbe:

A célegyenes:

Újabb kör indul:

Ezzel a járgánnyal jöttünk-mentünk:

Quadosok a platóról, avagy vissza a bázisra.

Klassz volt, próbáljátok ki ti is!