A Kreatívban megjelent Neo-lista, majd helyesbítés és “alulról jövő kezdeményezés“, na meg persze az idei Goldenblog kapcsán ismét előtérbe kerültek “a bloggerek”. Szerencsére egyre kevesebben gondolják úgy, hogy a bloggerek azok az exhibicionista alakok, akik a magánéletüket a weben élik és személyes naplójukat ott publikálják. Az énblog és szakmai blog elkülönítés egyre világosabb a fejekben. Néhány kivételtől eltekintve talán az is kitisztul, hogy a blog nem műfaj, hanem platform, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki könnyen pubikálhasson. De van valamilyen közös jellemzőjük azoknak az embereknek, akik blogot írnak? Tovább »
'kutatas' címke archívuma.
Most olvastam egy cikket a médiainfón, ami a szerencsétlen “Az internetezők ódzkodnak az adathalászó reklámoktól” címet kapta. Maga a cikk egy egyébként két hetes hírrel foglalkozik a forrásra való hivatkozás nélkül, ráadásul egészen félrevezető módon. Megér néhány mondatot a tisztázása. Tovább »
Részt vettem a mai MRSZ sajtótájékoztatón, melyen közzétették a 2007-es évre vonatkozó becslést a nettó reklámköltésről. Az elhangzott információk jól kiegészítik az előző posztomban található adatokat. A minket, “onlájnosokat” is érintő főbb bejelentéseket Konrád korrektül összefoglalta, egy-két gondolattal érdemes csak kiegészíteni. Tovább »
A tavalyi év sikerposztja egyértelműen az online reklámpiacról szóló írás volt a Rabbitblogon. Az “online reklámpiac” keresésre továbbra is első helyen szerepel a gugliban és a múlt évben összesen kb. ezren olvasták el. Ezen a sikeren felbuzdulva idén is összefoglalom a múlt évi “eseményeket”. Tovább »
A mai nap legnagyobb részét az Online Kutatás 2007 konferencián töltöttem. Ez több szempontból is előnyös volt: nem kellett bemennem dolgozni, megtudtam jó néhány dolgot az online kutatás módszeréről és gazdagabb lettem számos konkrét adattal is. Segített rendezni a témával kapcsolatos tudásmorzsákat és felfrissíteni a némileg megkopott piackutatási ismereteket. Tette ezt annak ellenére, hogy az előadások zöme – sajnos! – túlzottan reklám-szagú volt, és igazából nem is nekem szólt. Tovább »
A keresőmarketing egyre felkapottabb témává válik, s az online reklámköltés egyre nagyobb részét hasítja ki magának. Persze messze állunk még a tőlünk nyugatabbra jellemző arányoktól (40%+), de a SEM szépen terjeszkedik. Az Arcus Search becslése szerint 2007-ben már 1 milliárd forintra tehető a keresőmarketingre elköltött hazai büdzsé. Tovább »
Az előző postot folytatván maradok a Keresőmarketing Napnál. =:)
Marckini izgalmas és tanulságos alapvetése után kicsit száraznak tűnt Darvas Péter (Szonda Ipsos) adatokban bővelkedő prezije a keresés hazai szerepéről. Persze ha elérhető lesz, érdemes letölteni, hiszen – a korábbi szondás előadásokhoz hasonlóan – ez is kézzel fogható kutatási adatokat, konkrét számokat tesz a feltételezések, előérzetek mögé, illetve friss adatokkal szolgál a jelenlegi helyzetről. Tovább »
A hazai piacon jellemzően néhány éves késéssel kezdenek a szereplők a tőlünk nyugatabbra bevált szolgáltatások klónozásába. Ilyenkor viszont egymást taposva fejlesztenek (vagy vásárolnak), és egyik “nagy” sem engedheti meg magának, hogy ne legyen saját változata. Az üzleti modellen, a hogyan továbbon vagy a piac eltartóképességén való töprengés a fejlesztés utánra marad. Ez történt a hazai videómegosztó oldalakkal is. Tovább »
Míg a magyar társadalom kétharmada különböző okok miatt nem internetezik, addig a 14 év fölötti tinik négyötöde használja a netet valamilyen gyakorisággal (WIP 2006). A náluk fiatalabbak internethasználatáról egyelőre nem rendelkezünk adatokkal, de talán a VMR Kids eredményeivel ezen a területen is okosabbak leszünk… (Talán.) Addig is érdemes a tinikre fókuszálni, akik néhány éven belül belépnek a hirdetők kedvenc korcsoportjába, s már most is jól látható, hogy a teljes internetező közönségtől eltérő jellemzőkkel bírnak. Ha azzal a prekoncepcióval indulunk el, hogy többet interneteznek, profibb felhasználók és a webkettő “éllovasai”, akkor nem is járunk messze a valóságtól. =:) Tovább »
Kétségtelen, hogy ráfért már egy frissítés a régi site-ra. Az április végén indult új Webaudit oldallal most ismerkedem, és számos észrevételem van. Tovább »
Kicsi a hazai online piac. A dinamikus bővülés ellenére is a lakosságnak csupán 36%-a használja valamilyen rendszerességgel az internetet (WIP 2006). A médiatulajdonosok/sales house-ok pedig ha megfeszülnek is, csak ezeket a felhasználókat próbálhatják meg eladni a hirdetőknek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az önálló (kisebb) tartalomszolgáltatóknak befellegzett, s az egyetlen járható út az adnetworkökbe, sales house-okba való betagolódás.
Aki időben érkezett és sok pénzt pumpált a netes jelenlétbe, az tartósan megvetette a lábát, s gyakorlatilag kikezdhetetlen állásokat alakított ki. A három legnagyobb tartalomszolgáltató sorra teszi rá a kezét az ígéretes kezdeményezésekre, illetve saját új oldalaival, szolgáltatásaival bombázza a piacot. A T-Online és az Index részéről inkább a bevásárlások dívnak (vagy legalábbis azok szólnak nagyobbat), a Sanoma pedig inkább saját fejlesztésekkel rukkol elő. Summa summarum ezek hárman zsebelik be az online reklámköltés legalább felét.
De mi a helyzet azokkal, akik nem tartoznak e szentháromságba? Ők maguk hogyan látják saját helyzetüket, lehetőségeiket a piacon? Tovább »
Év elején szinte kötelező, hogy az előző év eredményeire és történéseire visszatekintsünk. Ilyenkor különösen sokakra tör rá a vágy, hogy leírjanak, értékeljenek, okoskodjanak. A bátrabbak trendeket vázolnak és jósgömbbe néznek – több-kevesebb sikerrel. Online médiásként persze engem is érdekel a hazai internetes reklámpiac helyzete. Erről – jó magyar szokás szerint – alig lehet olvasni valamit. Ha meg lehet, akkor nagyjából ugyanazt a sajtóközleményt némileg átfogalmazva. Tovább »
Lezárult a Rabbitblog látogatói felmérése, a kérdőívet az olvasók kb. harmada az RSS linknek és az oldalon elhelyezett bannernek köszönhetően ki is töltötte, a minta tehát nyugodtan tekinthető reprezentatívnak (legalábbis az állandó olvasóközönségre nézve =:). Az eredmények nem túl meglepőek… Tovább »
Ami a netezést illeti, az USA-t szokás az “ideális világnak” vagy legalábbis követendő példának tartani. Persze egy háromszázmilliós lakosságú, 70% fölötti internetpenetrációval bíró ország viszonyait nem sok értelme van összehasonlítani a hazai helyzettel. Egy ilyen mini piac nem lehet egy nagynak a kicsinyített, mondjuk pár évvel lemaradt mása (ezért is kár szvsz. annyit fáradni a tömeges – mellesleg pár évvel el is késett – klónozgatással). Ettől függetlenül szerintem elég tanulságos, hogy mit művelnek az ottaniak a neten. Tovább »
A hazai online médiaviszonyokat illetően nem túl nagy művészet képbe kerülni, hiszen – ha nem állnak is rendelkezésre a fizetős kutatások, amilyen a VMR vagy az IAR – viszonylag egyszerűen szerezhetők be az alapvető információk. Elég körbenézni a Webaudit, az NHH, a Szonda Ipsos, a Gemius, a Gfk, a TNS és NRC vagy az MRSZ oldalain. (Ezek közül sajnos nem mind frissül kellő sűrűséggel, és a kereshetőségről vagyis kereshetetlenségről inkább nem is ejtenék szót…) A mazsolázás helyett egészen hasznos lehet az Internet Hungary honlapjáról letölteni a Gfk és a Szonda kutatási anyagát vagy Simó György prezijét az internetpenetrációról, internethasználatról, hazai internetezőkről. Ezen kívül – a személyes csatornák mellett – elég nézegetni azt a néhány médiumot, amely idehaza foglalkozik efféle kérdésekkel – Kreatív Online, btl.hu, Médiainfo, tech site-ok stb., no meg persze a blogokat, amelyek ott figyelnek a rabbitblog.hu sidebarjában is. Tovább »
A Goldenblog partin, kedvenc bloggereimmel körülvéve született meg a fejemben az ötlet, hogy mókás dolog lenne kiírni “a hazai blogszféra legjobb pasija” versenyt. Némi vívódás után sikerült is kiválasztanom nyolc jelöltemet: Doransky-t, Kobakot, Tóth Benedeket, Mark.hu-t, Szántó Balázst, Konrádot, Darthwalkot és Pollnert. Rájuk lehetett szavazni a linkelt postnál. Tovább »
A TechCrunch egyik bejegyzését olvasva töprengtem el, hogy vajon a hazai társkereső szolgáltatások mennyiben tekinthetők “kettőpontnullásnak”. Az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg semennyire… Először is a Randivonal, a Csajozás / Pasizás és a Találkahely jutott az eszembe, majd – mivel nem vagyok nagy látogatója ezeknek az oldalaknak – a kutakodást a webaudit vonatkozó tematikus oldallistájával folytattam (“közösség”). Önkényesen az alábbi oldalakat választottam ki: Randivonal, Lovebox, Csajozás / Pasizás, Startrandi / Freerandi / Párom / Jócsajok (közös adatbázis), Találkahely, Nők Lapja C@fé Párkereső, Love.hu / [origo] Társkereső, Bulinet, illetve az ínyencek kedvéért egy erotikus oldalt, az Eropolist. Tovább »
A blog immár nem csupán a tech elité, hanem a mainstream online viselkedés részévé vált – legalábbis az USA-ban (via iMedia Connection). Tovább »
Ha “szakmai szemmel” ülök a gép előtt, nagy lelkesedéssel fogadom a különféle hirdetéseket: boldog vagyok, ha minél nagyobbak, látványosabbak, ötletesebbek… Sőt gondosan végignézem őket, több helyen is rájuk kattintok, ízlelgetem az üzenetet (és a helyesírási hibákat :), végül pedig – ha lehet – bezárom őket, de azt is csak ellenőrzésképpen. Átlag felhasználóként viszont rémesen bosszantó tud lenni egy mousoverre rámijesztő hirdetés, vagy egy rollover, amely gondosan rágördül az általam fogyasztani kívánt tartalomra. Kattint a halál, hol lehet ezt a nyavalyát bezárni?! Ilyenkor a másik, rajongó énem eltűnik, és őrjöngve kapok az adblock-om után. Hagyjanak békén. Tovább »
Újabb tanulmány mutat rá, hogy a userek egyre inkább immunissá válnak a bannerekre. Ügynökségi tapasztalat, hogy a bannerek átkattintási aránya szinte napról napra gyalázatosabb, sokszor 0,1% körül mozog, ami lássuk be: botrány. A felhasználók egyre kevésbé veszik észre a bannereket, a hirdetők pedig egyre nagyobb és nagyobb hirdetéseket tolnak a képükbe, hátha történik valami, hátha sikerül kattintásra bírni őket. Meg jönnek ugyebár a “különleges eszközök”, de a júzerek ezek iránt is egyre kevesebb érdeklődést tanúsítanak. (Kivéve persze, ha valami különleges akcióról és/vagy kreatívról van szó. A napi pörgésben, irdatlanul rövid határidők melletti “tömegtermelésben” persze nem könnyű kiemelkedőt alkotni.) Arról már nem is beszélve, hogy a hatalmas bannerek olykor másodpercekre megbénítják még az erősebb gépeket is, hát még az “átlagfelhasználóét”… (A júzer bosszantására különösen alkalmas módszer a flash “autohigh”-ra állítása.) A tájékozottabbak hamar eljutnak a hirdetések blokkolásáig. Tovább »




Hozzászólások