A blogok megjelenésével és felfutásával gyakorlatilag bárki számára lehetővé vált, hogy könnyen, gyorsan és nem utolsó sorban ingyen saját oldalt indítson. Ráadásul az ismertséget is meg lehet alapozni a szolgáltatóknál, hála a kiemeléseknek (ez persze főként az Index blogketrecre és a blogok szerkesztőségi anyagok közé integrálására vonatkozik, de az egyéb hazai szolgáltatóknak is vannak szemléző felületei). Így kisebb-nagyobb “médiatulajdonosok” ezrei jelentek meg, s váltak potenciális médiafelületté. (A miner statisztikái alapján kb. 20.000 olyan blog van Magyarországon, ami frissült az elmúlt hónapban. Persze ezek nagy része hirdetési szempontból értéktelen tartalommal bír.)

A szolgáltatónál blogot írók speciális helyzetben vannak, hiszen a médiafelületeikkel csak részben (Blog.hu) vagy egyáltalán nem/fű alatt (egyéb szolgáltatók) rendelkezhetnek. Ráadásul a nagyobb blogok jelentős részét Index-es újságírók vezetik, s teljességgel áttekinthetetlen, hogy melyik milyen státuszban van. Amellett, hogy a kis oldalakkal nagy pénzeket nem lehet termelni, a médiafelületek birtoklásának a kérdésköre (+számlaképesség stb.) lehet a másik oka annak, hogy – bár többen foglalkoznak a gondolattal -, az arra érdemes blogok sales house-ba szervezése még mindig várat magára.

A hirdetők aktívan érdeklődnek a blogok mint médiafelületek iránt, keresve azokat az új felületeket, ahol célzottan érhetik el a célcsoportjukat, s különösebb reklámzajjal sem kell számolni. A Terepnapló korábban részletesen foglalkozott azzal, hogy milyen nehézségei vannak a blogokra tervezésnek (nincs elég idő az egyeztetésre, kutatási adatok hiánya, árazási problémák, korlátozott hirdetési lehetőségek stb.), ami kb. megegyezik azzal, amit a “régi”, hagyományos kis site-okról írtunk. Ezzel együtt tudomásunk szerint a Blog.hu-s blogok közül többek között a BKV Figyelő, az Appleblog, a Masszázs, Puruttya és a B-oldal értékesíti a hirdetési helyeit. És ott van persze a Bloggerunió is, amelyben nonprofit hirdetések futnak.

A blogoknak egyébként jellemzően még médiaajánlatuk sincs, esetleg egy-egy csomag vagy 1-2 hirdetési méret (pl. Plastik, Webisztán), ill. a Blog.hu-s blogok esetében a szolgáltató által megadott billboard és vertical érhető el. Persze az a helyzet is vicces, amikor jelent már meg hirdetési ajánlat, de az legfeljebb kereséssel érhető el, s köszönőviszonyban sincs azzal az árral, amit a blogger az ügynökségnek bemond.

A blogoknál egyébként az egyik legrelevánsabb megjelenésnek az olyan támogatást tartjuk, amikor is a hirdető egy-egy hirdetési hely megvásárlása mellett (vagy helyett) például nyereményt kínál az olvasóknak (pl. Bigyóblog – Bigyóshop, Addict – Hell). Ebbe a csoportba tartozik a Netpincér-féle kedvezmény adás is. Nem nehéz belátni, hogy ez a felhasználók bevonásának mennyivel magasabb szintjét valósíthatja meg, mint egy hirdetés vagy egy “köszönjük xy cégnek a támogatást” poszt önmagában. S lehet, hogy költséghatékonyságban nem vetekszik mondjuk egy AdWords hirdetéssel, de olyan “mellékhatásai” vannak, mint a gyors terjedés a közösségi médiában, ami a cég image-ét pont a megfelelő közegben építheti.

Hasonlóképp releváns tartalmat jelenthet egy termékteszt, amit a blogger saját indíttatásból, kényszer nélkül írhat (nem kockáztatva persze a reputációját jelöletlen reklám/pr anyagokkal). De itt már elkezdünk átlógni a pr-be, ami nem is meglepő, hiszen gyakorlatilag az összes (átgondolt) social media jelenlét határterületet jelent a média, pr és kreatív között. Volt szerencsénk néhány olyan levélhez, ami terméktesztre/béta tesztre buzdított, de ezek közül csak egyetlen egy olyat láttunk (az sem nekünk szólt), ami kellően körbenyalta a blogger egóját és egyáltalán semmit sem kért a tesztlehetőségért cserébe. Azaz olyan volt, ami után a blogger valószínűleg boldogan és önkéntesen ír a dologról.

Újabb felfedezésünk a bloghirdetésekkel kapcsolatban (to és cc relációban), hogy a médiatervezők hajlamosak úgy közelíteni a bloggerhez, mintha egy nagyobb médiatulajdonos lenne, holott ő (a blogger) legalább annyira fogalom nélkül van, mint – általában – egy kisebb site tulajdonosa. Sőt, míg egy kis site-nál esetleg többen is dolgoznak (tartalom, technika, sales), addig a blogger jó eséllyel egyedül van, esetleg szerzőtársaival. Jó ha az oldala látogatottsági adatait meg tudja mondani (sokszor ez is nehézséget okoz), viszont a látogatóiról demográfiai profillal biztosan nem fog rendelkezni… Éppen ilyen furcsán fog nézni, ha arról érdeklődünk, hogy hány karakteres linket tud elhelyezni az oldalon, hány karakteres lehet mondjuk a támogatói poszt vagy hogy az oldalsávban hány pixeles lehet a hirdetés.

Neki ezekről jó eséllyel lövése sincs (kivéve persze ha a Blog.hu púpjait értékesíti), sőt – ésszerű kereteken belül – valószínűleg baromira mindegy is neki. Itt nem kell(ene) “kőbe vésett” módszerekben (elérés-affinitás sorrend vizsgálata) és formátumokban gondolkodni, mint a kevésbé rugalmas, hagyományos online felületeknél, ahol a szerkesztőségi rendszer és gyakorlat sokkal erőteljesebben korlátozza az egyedibb hirdetések kihelyezését. A blogok esetében érdemes inkább megkérdezni, hogy xy méretű hirdetést ki tud-e tenni az általunk kinézett helyre, érdekli-e xy termék tesztelésre, ill. pontosan leírni neki, hogy milyen riportot küldjön át a Google Analytics-ből. Sok felesleges körtől kíméljük így meg mindkét oldalt.

Ugyancsak ide tartozik, hogy a blogger számára nem magától értetődőek azok a szempontok, amelyek a nagy médiatulajdonosokkal való munkában egyértelműek, s szerződésben is le vannak fektetve. A blogger számára nem magától értetődő, hogy a megjelenésről számlát kell adni (ráadásul a teljesítés után), mi az átlagos, elfogadott fizetési határidő, mi jelenti a megjelenések teljesítését. Ha ez csak a megrendelőbe kerül bele, akkor már elkéstünk, ezeket már az ajánlatkérésnél szükséges tisztázni.

Annak sem egyszerűbb a dolga, aki nem médiafelületként, hanem médiumként közelít a blogokhoz. Az egy (vagy néhány) személyes “szerkesztőségeknek” egészen más szempontjaik és motivációik vannak, mint a hagyományos online médiumoknak.

A blogger nem újságíró: a blogger nem kap pénzt, ha ír, a bloggert nem hajtják a leadandó anyagok, karakterszámok, határidők, miegymás. Ő – ha van is konkrét célja a blogjával – alapvetően kedvtelésből ír (ha nem szereti, úgyis hamar elhal a blog), van mondandója, az intellektusát akarja csillogtatni, whatever, és kedvtelésből nem foglalkozik olyasmivel, ami nem érdekli (annyira), ami nem neki szól, hanem bárkinek és mindenkinek.

A bloggert általában baromira nem érdeklik azok a sajtóközlemények, amiket már két nappal korábban lehozott valamelyik hagyományos online médium. Hasonló érdektelenség övezi a céghíreket és karrierhíreket is. (A magam részéről a releváns sajtóközleményeknek örülök, bár még sosem írtam egyikről sem.) Egy szakmai blogger, akinek esetleg még a véleménye is számít a saját területén – ha nem munkaidőben (is) blogoló újságíró, tanácsadó vagy láblógató egyetemista – viszonylag ritkán tud/akar részt venni a hírversenyben, hiszen nem főállásban írja a blogot. Onnantól pedig, hogy egy hír már “mindenhol” megjelent, az esetek többségében nem különösebben érdekes.

Egy szakmai blogger – ideális esetben – sokkal jobban ért a maga területéhez, mint egy újságíró, aki tágabb ismerethalmazzal rendelkezik, de tudása többnyire felszínesebb. A szakmai blogger egyrészt más szempontok szerint fog közelíteni a témához, másrészt adott esetben több időt, energiát tesz bele, mint amennyit egy újságírónak megér (tisztelet a kivételeknek). Ilyenkor persze az is benne van a pakliban, hogy a blogger jobban kiszagolja a termék/szolgáltatás gyengeségeit és nem átallja meg is írni.

Egy szakmai blogger ezzel együtt persze szeret jól értesült lenni. Éppen azért fontos, amiről Konrád is írt, hogy ti. exkluzív infókat kapjon, illetve ne adj isten bevonják valamilyen tesztbe, fejlesztésbe, együtt gondolkodásba. Mert bennfenteskedni és osztani az észt jó dolog. A hírversenybe beszállni sokkal kevésbé vonzó alternatíva.

Anélkül, hogy a bloggerek szerepét túlmisztifikálnánk, ha valaki valóban fontosnak tartja az adott blogger(eke)t a saját kommunikációja szempontjából – és nem csak lobogtatja, hogy ő a social media nagy tudora, mert blogon hirdet bannerrel vagy oda is küld sajtóközleményeket-, akkor próbáljon meg az ő fejükkel gondolkodni, és kímélje meg őket  és saját magát a körülményeskedéstől, az irreleváns, bulk sajtóközleményektől és főleg a megjelentetés erőltetésétől.

A poszt a szerzőt bloggerként és médiásként ért impulzusokból táplálkozik, ezért nyomokban szubjektivitást tartalmazhat. =:)